BOCSÁNAT...

Sziasztok.
Nagyon röstellem, hogy NAGYON rég nem volt új rész.
Viszont egyáltalán nincs semmi ötletem...
Így tehát amilyen nagy lelkesedéssel most olyan nagy bánattal INTEK BÚCSÚT a blognak, és BEZÁROM.

Nem rég elkezdtem egy másik blogot, amin nagy szeretettel várlak titeket. Viszont ez NEM fanfiction blog.
http://thelife-error.blogspot.com/ Ha szeretitek/szerettétek ahogy fogalmazok és írok, nézzetek be ide is.
Tudom ezen is régen volt rész, de ezt a blogot folytatom, és nemsokára új részek lesznek fent rajta.

Szóval köszönöm akik eddig itt voltak velem, és remélem a másik blogomon is velem lesznek :)
Legyetek rosszak. xxx.

●13●

Író: Mint láthatjátok elkészült a történetem trailer-je, amit nagyon szépen köszönök Szandinak ! Nézzétek meg oldalt, és pár dolog ki fog derülni a blogról, hogy mit tervezek a továbbiakban. Remélem nagyon tetszeni fog nektek is. xx. 

Talán segít neki? Na de miért, ha az a fiú az egyik bálványa, aki előbb előttem állt kissé kevésbé, de jó kedvűen, most meg a földről segítem fel vérző orral. Ezen az egy mondaton tanakodtam egészen abban az 5 percben. Az este nem haladt jól, és úgy éreztem én vagyok a hibás mindenért ... :

-Ashley?-futott ki a vér a testemből. Az arcom szinte le fehéredett és dermedten néztem rá. -Mit keresel itt?

-Ugyan kérlek!-nevetett fel keserűen, majd tekintetét Harry-re emelte.-Olyat teszek, amiből nem jössz ki szerencsésen.-kacsintott, majd elfordult és elsietett egy autó felé, majd bepattant és elmentek.

Soha nem hittem volna, hogy ennyire meg tud bántani. Nem Ashley, hanem az anyám.

Talán most jött el az a pillanat, hogy meg gyűlöltem őt.

 

                                                            ~~~*~~~

-Harry, biztos jól vagy?-ültem le elnyúló teste mellé a kanapéra egy zacskó jéggel. -Nem kellene elmennünk az ügyeletre?-kaptam kezembe a telefont.

-Nem!-kiabált rám, majd megszeppenve, nagyra nyílt szemekkel leraktam a telefont a helyére. -Bocs, tényleg jól vagyok.-magyarázta lesütött szemmel.

-Hát ha te mondod.-vontam vállat, majd tekintetem az övére szegeztem.

-Ki volt ez a lány ott az étteremnél?

-Óóó ... hagyjuk is.-legyintem.

-Hű, látszik utálod.-nézett oldalra Harry, majd ülésbe tornászta magát.

-És még enyhén fogalmaztál.-húztam el a számat, majd elvettem Harry-től a jeget.

Enyhén felnevetett, majd magához rántott és megölelt.

Hirtelen fel se tudtam fogni mit művel, majd kis idő után vissza öleltem.

-Azért köszönöm, szép estének indult.

-Mindenképp be kell pótolni a végét.

Harry kicsit rámenősnek látszott, de végül is ennyi belefért. Aprót bólintottam, majd belepuszilt a hajamba.

Vissza dőltem a kanapé túloldalára, és elmerengve néztem Harry-t, ahogy a telefonjával van elfoglalva.

Hihetetlen volt minden. Ahogy ott feküdt előttem egy ember, aki megértett. Ezelőtti pár évig, még belegondolni se tudtam volna, hogy valaki iránt ekkora vonzalmat tudok érezni.

Jake halála után jöttem rá, hogy minden változó. Semmi sem marad ugyan az. Csak az emlékek. Minden elmúlik egyszer, még a jó dolgok is.

Jaken gondolkodva rájöttem arra is, hogy olyan gyorsan szűnik meg egy élet. És néha váratlanul. Ahogyan a villám levegő hasító fényözön születik, s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, ahogyan a virág szirmok leszáradnak a helyükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt.

Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is nyugovóra tér.

Mikor újra észhez tértem Harry már a cipőjét húzta fel.

-Sietnem kell, majd hívlak.-ezzel egy puszit nyomott az arcomra.

-Minden oké?-vontam fel a szemöldököm, és értetlenül álltam fel mellőle.

-Minden a legnagyobb rendben.-küldött felém egy biztató mosolyt, bár csekély sugarát láttam ebben a mosolyban a szavak igazságát.

-Oké, akkor lekísérlek.-belebújtam az egyik papucsomba, majd lementünk.

Robin a szálloda recepciósa a szokásos helyén volt, és unottan lapozgatott egy újságot.

Mosolyogva üdvözölt, én meg intettem egyet felé.

Harry elköszönt tőlem, majd épp indulni szerettem volna be, amikor egy kéz a karom után ragadt.

Mikor megfordultam egyszerre tükröződött bennem az értetlenség, az utálat, és rengeteg rossz dolog.

-Te mit csinálsz itt?-húztam össze szemem és tekintetem belefúrtam az övébe. Csupán erre a kérdésre szerettem volna most a leginkább tudni a választ.

●12●

Hihetetlen? Még is hihető. Sose gondoltam volna, hogy ismét láthatom és újabb fájdalmakat hoz el nekem. De mostantól minden erőmmel azon leszek, hogy elfelejtsem őt. Ez a nap egy kényszer zúg volt számomra. Fájdalmak fájdalmai. Szóval, az este további részében... :

Mikor hátrapillantottam hirtelen megszólalni se tudtam.

Nem tudtam mit tegyek, mit mondjak, esetleg, hogy mit cselekedjek.

Legszívesebben kifutottam volna az étteremből. Az étteremből? A világból!

Harry-re néztem, aki mit sem sejtve köszönt jókedvűen a mögöttem álló személyre, én meg óvatosan nemet intettem a fejemmel.

A tervem az volt, hogy gyors mozdulattal felállok és sietős léptekkel eltűnök innen. Azt meg már csak reméltem, hogy Harry nem mondja meg hol lakok.

A tervem első része sikeres volt, csak a második ment nehezen.

Mikor felálltam az a nőszemély elkapta a karomat és rettentő erősen szorított. Harry felállt és oda jött mellém.

-Minden oké?-nézett rám kíváncsian, majd az előttem álló nő kezére tette a kezét, amivel engem szorított.

-Semmi sem oké.-sziszegtem a fogaim között, majd megrántottam a kezemet, amit sikeresen szabad lett.

-Velem jössz.-ragadta meg ismét a kezemet, majd húzni kezdett maga után.

-Nem teheted.-tört rám a pánik és a hangom csak erősödött.-Nemsokára 18 leszek, szabad utam van.

-Az a nemsokára, nemsokára lesz, és nem most!-lépett elém, és szívét már lassan a saját testemen éreztem dobogni.

Még mindig húzott maga után, majd a bejárat előtt megálltam.

-Engedj el.-néztem a szemébe dühösen. Talán elég elszántságot látott a szememben, mert lassan, de elengedett.-Nem bánhatsz úgy velem, ahogy. Nem teheted! Mind végig hazugságok között hordoztál magaddal, és neveltél. Az élet a legnagyobb pofont adta nekem, de most jön a te részed!

-Ne-neveltél?-dadogta Harry mögöttem.

A rohadt életbe, meg feledkeztem Harry-ről. Azt szerettem volna, ha soha nem ismeri meg azt a hazug embert, aki csak rosszat tett nekem, azzal, hogy nem mondta el az igazat.

-Igen.-fordultam felé lesütött szemmel.

-A francba is.-nézett rám mereven, majd a mögöttem álló nőre tért a tekintete.-Engedje el.-mondta Harry hűvösen.
Miközben Harry-vel voltam elfoglalva észre sem vettem, hogy keze ismét a csupasz karomat markolássza.

Mikor ismét elengedte, gyors léptekkel hagytam el az éttermet.

Mikor már a parkolóban voltam, Harry kiáltott utánam, majd meg is álltam

-Holly, figyelnél?-sétált mögöttem, majd vállam mögött rászegeztem tekintetem.

-Igen, bocs.-túrtam a hajamba, majd leengedtem kezemet. 

Harry mikor már oda ért mellém, hirtelen megölelt.

Mikor észbe kaptam, viszonoztam ölelését és fejemet a vállába fúrtam.

-Miért nem mondtad el?

-Nem volt mit.-vontam meg a vállam, majd elengedtem.

-Nem volt mit? Holly ez a nő egy pszichopata.-nézett rám mosolyogva, majd ismét megölelt.

-Tudom.-néztem rá a szemem sarkából, majd hallottam ahogy elneveti magát.

-Most már elmehetünk innen, mielőtt ismét belebotlunk?
-Persze.-bólintott óvatosan, majd keresgélni kezdte a kulcsot.

Nekidőltem a kocsi oldalának és arcomat a kezembe temettem.

-Minden o...-halkult el Harry, majd egy nagy ütést hallottam. Mikor kezemet elemeltem az arcom elől, láttam, hogy Harry a földről tápaszkodik fel és vérzik az orra.

-Úristen.-kaptam a szám elé a kezemet, majd leguggoltam Harry mellé, hogy felsegítsem.

Ekkor valaki ellökte a kezemet Harryétől és vissza esett a földre.

Ijedten kaptam a fejemet Harry felé, majd a mögöttem álló személyek mögé.

A szemem karikákra nyílt mikor megláttam, hogy valójában ki is áll mögöttem.

Az az egyik személy akin kissé meglepődtem...

●11●

Ez az egész nap...Van olyan, hogy életem második legrosszabb napja? Hát most már van. Talán az a nap egy elég nagy meglepetést tartogatott számomra, bár jobban örültem volna egy csokis shake-nak, mint, hogy őt lássam. Szóval ez a nap nem úgy kezdődött mint a többi, és ezt most nagyon is bántam.


Jake...eltűntél mint minden más is. Most kivel beszélhetek? Mikor elmentél, magaddal vittél mindent...de a te hiányod ott van mindenhol, bárhova nézek, mintha... egy hatalmas lukat ütöttek volna a mellkasomba. De valahogy mégis örülök, a fájdalom az egyetlen emlék, hogy valóságos voltál...hogy itt voltál nekem.

A mozdony elindult, amire te is felszálltál, ám késő volt már a leszálláshoz. El vitt egy távoli ismeretlen helyre, és már soha nem tudom meg hova. A vonat kattogása zúgott a fejemben, és mintha hallanám keserves zokogásod.

2012.június.8.

2 napja volt a temetésed ... szem nem maradt szárazon. Érzem jelenléted, és, hogy itt vagy.

Liam mikor csak tudott itt volt velem. És a legtöbbször a srácok is hívtak valahova, kicsit jobb fényre deríteni, de nem voltam hajlandó a hotelszobámat elhagyni.

-Holly, kérlek menjünk valamerre.-dobált Harry egy teniszlabdát fekve a kanapén.
A szemem sarkából lopva pillantottam felé, majd mosolyra húzta a száját. Sőt, ez inkább volt grimasz...most vagy megnevettetni próbált vagy Harry eleve idióta.

Én inkább a másodikra voksolok.

Felálltam majd oda mentem a csaphoz, hogy engedjek a poharamba hideg vizet.

-Most nincs hozzá hangulatom.-vontam meg a vállam, majd Harry-nek is vittem egy pohár üdítőt.

-Oké. Holly Perens te most elmész elkészülni, mert este vacsorázni megyünk.-tette le a poharat az asztalra, miközben az üdítő fele az asztalon találta helyét.

Harry oda jött elém, majd kezét a mögöttem lévő pultra emelte. Olyan közel volt már hozzám, hogy leheletét szinte a nyakamon éreztem.

Hirtelen elmosolyodott, majd a törlő után nyúlt, és eltávolodott tőlem.

Megmakacsolva magam oda mentem a szekrényemhez és kiválasztottam egy ruhát.

Egy farmernadrágra, egy fehér pólóra és hozzá egy női sötétkék blézerre esett a választásom, aminek az ujját felhajtottam.

Mikor ki mentem a fürdőszobából Harry a telefonján twitterezett.

-Mehetünk?-vontam fel a szemöldököm. Végül elrakta a telefonját, és elindultunk.

Robinnak oda köszöntem még gyorsan és váltottunk pár szót.
Rengeteggel tartozok neki, hisz ő segített, mikor semmim se volt. Őszintén? Most sincs több dolog, amit magamévá tudhatok, de kezdetnek nekem ez is megteszi.

Egy csendes, viszonylag híres étterembe érkezhettünk, mert tele volt pénzes emberekkel. Nem, nem tudtam, hogy ez igaz-e, de gyanítottam a kinézetükről.

Harry egy kinti asztalhoz vezetett, majd lassan rendeltünk is.

-Minden oké?-mosolyodott el Harry, majd a kezemre emelte a kezét, amit az asztal közepén pihentettem.

-Persze.-pillantottam fel, majd újra az étlapot kezdtem kémlelni.

-Khm.-köhintett Harry, amivel a tekintetemet rá emeltem.-tudom, hogy elmesélted már egyszer, és ha nem szeretnéd komolyan nem kell többször, de ... elmesélnéd még egyszer, hogy miért jöttél Londonba? Mert mikor először mondtad...-csuklott el a hangja én meg közbeszóltam.

-Persze.-bíztam Harry-ben, és igazábol, fogalmam sincs, hogy miért. Értetlen, de így igaz. Talán azért bíztam benne, mert végig mellettem volt, mikor Jake elhagyott.

Nagy levegőt vettem, mire Harry megszorította a kezemet, és mesélésbe kezdtem. Tulajdonképpen ugyan azt elmondtam, amit első vagy második nap tálaltam ki zavarottságomban.

....
Mikor végeztem, addigra megérkezett a vacsoránk is. A pincér hátrapillantott, majd bocsánat kérően elsietett.
-Ez igazán szép történet volt.-mondta egy női hang mögülem és a kezét a vállamra tette.

A hang ismerősen csengett a fülemben. Mikor hátrapillantottam, hogy arcot is tudjak azonosítani a hanggal, szinte meg állt bennem a vér is. Éreztem, hogy a szívem kihagy pár dobbanást, és rémülten néztem a mögöttem álló személyre.

Lehetetlen volt amit láttam...