●12●

Hihetetlen? Még is hihető. Sose gondoltam volna, hogy ismét láthatom és újabb fájdalmakat hoz el nekem. De mostantól minden erőmmel azon leszek, hogy elfelejtsem őt. Ez a nap egy kényszer zúg volt számomra. Fájdalmak fájdalmai. Szóval, az este további részében... :

Mikor hátrapillantottam hirtelen megszólalni se tudtam.

Nem tudtam mit tegyek, mit mondjak, esetleg, hogy mit cselekedjek.

Legszívesebben kifutottam volna az étteremből. Az étteremből? A világból!

Harry-re néztem, aki mit sem sejtve köszönt jókedvűen a mögöttem álló személyre, én meg óvatosan nemet intettem a fejemmel.

A tervem az volt, hogy gyors mozdulattal felállok és sietős léptekkel eltűnök innen. Azt meg már csak reméltem, hogy Harry nem mondja meg hol lakok.

A tervem első része sikeres volt, csak a második ment nehezen.

Mikor felálltam az a nőszemély elkapta a karomat és rettentő erősen szorított. Harry felállt és oda jött mellém.

-Minden oké?-nézett rám kíváncsian, majd az előttem álló nő kezére tette a kezét, amivel engem szorított.

-Semmi sem oké.-sziszegtem a fogaim között, majd megrántottam a kezemet, amit sikeresen szabad lett.

-Velem jössz.-ragadta meg ismét a kezemet, majd húzni kezdett maga után.

-Nem teheted.-tört rám a pánik és a hangom csak erősödött.-Nemsokára 18 leszek, szabad utam van.

-Az a nemsokára, nemsokára lesz, és nem most!-lépett elém, és szívét már lassan a saját testemen éreztem dobogni.

Még mindig húzott maga után, majd a bejárat előtt megálltam.

-Engedj el.-néztem a szemébe dühösen. Talán elég elszántságot látott a szememben, mert lassan, de elengedett.-Nem bánhatsz úgy velem, ahogy. Nem teheted! Mind végig hazugságok között hordoztál magaddal, és neveltél. Az élet a legnagyobb pofont adta nekem, de most jön a te részed!

-Ne-neveltél?-dadogta Harry mögöttem.

A rohadt életbe, meg feledkeztem Harry-ről. Azt szerettem volna, ha soha nem ismeri meg azt a hazug embert, aki csak rosszat tett nekem, azzal, hogy nem mondta el az igazat.

-Igen.-fordultam felé lesütött szemmel.

-A francba is.-nézett rám mereven, majd a mögöttem álló nőre tért a tekintete.-Engedje el.-mondta Harry hűvösen.
Miközben Harry-vel voltam elfoglalva észre sem vettem, hogy keze ismét a csupasz karomat markolássza.

Mikor ismét elengedte, gyors léptekkel hagytam el az éttermet.

Mikor már a parkolóban voltam, Harry kiáltott utánam, majd meg is álltam

-Holly, figyelnél?-sétált mögöttem, majd vállam mögött rászegeztem tekintetem.

-Igen, bocs.-túrtam a hajamba, majd leengedtem kezemet. 

Harry mikor már oda ért mellém, hirtelen megölelt.

Mikor észbe kaptam, viszonoztam ölelését és fejemet a vállába fúrtam.

-Miért nem mondtad el?

-Nem volt mit.-vontam meg a vállam, majd elengedtem.

-Nem volt mit? Holly ez a nő egy pszichopata.-nézett rám mosolyogva, majd ismét megölelt.

-Tudom.-néztem rá a szemem sarkából, majd hallottam ahogy elneveti magát.

-Most már elmehetünk innen, mielőtt ismét belebotlunk?
-Persze.-bólintott óvatosan, majd keresgélni kezdte a kulcsot.

Nekidőltem a kocsi oldalának és arcomat a kezembe temettem.

-Minden o...-halkult el Harry, majd egy nagy ütést hallottam. Mikor kezemet elemeltem az arcom elől, láttam, hogy Harry a földről tápaszkodik fel és vérzik az orra.

-Úristen.-kaptam a szám elé a kezemet, majd leguggoltam Harry mellé, hogy felsegítsem.

Ekkor valaki ellökte a kezemet Harryétől és vissza esett a földre.

Ijedten kaptam a fejemet Harry felé, majd a mögöttem álló személyek mögé.

A szemem karikákra nyílt mikor megláttam, hogy valójában ki is áll mögöttem.

Az az egyik személy akin kissé meglepődtem...