●9●

Hirtelen döntések, melyek helyre hoznak mindent? Vagy ami a véget jelenti ... Rögtönzött döntés volt, de talán akkor láttam a leghelyesebbnek, most meg már talán jelenléktelen. "Torkomban gombóc, felkavargó érzések, íróasztal alján összetépett fényképek"...

2012. május 22.péntek

Szememmel a plafont pásztáztam. Néha elsötétült minden, valamikor csak elhomályosult a könnyeim miatt. Hajnali 2 órakor felálltam, és egy hirtelen döntéstől meg indultam. A levél ott hevert a földön előttem. Magamra kaptam a kabátom, majd ki léptem az ajtón. Mivel éjfél múltán nem jár taxis a közelben így gyalog el indultam.

Másfél óra múlva meg álltam egy magas épület előtt. Belöktem magam előtt az ajtót és a velem szemben lévő pulthoz siettem. Egy nő állt ott, s kissé meglepődve nézett rám, hogy mit keresek ilyenkor egy kórházban. Jó magam is meglepődtem, de nem tudtam várni.

-Jake ... -vettem egy mély levegőt, majd újra belekezdtem. -Jake Browington-t keresem.

-2. emelet 12C szoba.-mosolygott rám kedvesen, de valahogy nem tudtam viszonozni.

Elindultam gyalog fel a lépcsőn. Mikor fel értem, megkerestem a szobát, majd bármi előzetes nélkül be léptem rajta. Jelen pillanatban nem érdekelt semmi, hogy nincs látogatási idő. Benyitottam és Jake feküdt velem szemben. A gépek csipogtak körülöttünk és mindenféle gép volt rá csatlakoztatva. Mintha magamat láttam volna pár évvel ezelőtt. Mikor gépek tartottak életben, csak most a legjobb barátommal történik meg. Könnycseppek gördültek végig az arcomon.

Jake mellé léptem, majd a mellette lévő képre kaptam a tekintetem. Én és ő voltunk rajta még régen. Óvatosan elengedtem a kezét, majd ki sétáltam a levegőre. A könnyeim utat engedtek maguknak és sírni kezdtem. Leültem a kórház előtti lépcsőre és a csillagokat néztem. Nem sok idő múlva egy alak állt meg mellettem. Mogfogta a karom és felhúzott a földről. Akármennyire is próbáltam ellenkezni sikerült neki. Mikor meg hallottam mély hangját, rögtön el szállt minden félelmem.

-Holly, minden oké?-ölelt magához Liam, amit szívesen viszonoztam.

Arcom belefúrtam a vállába. Jó volt így állni még a hideg ellenére is.

-Te mit keresel itt?-engedtem el Liam-et és a tekintetébe néztem.

-Nem voltál otthon...

-Honnan tudtad, hogy itt leszek?-néztem rá el-el csukló hangon, majd hirtelen be villant. -A levél ...-sütöttem le a szemem, majd vissza ültem a lépcsőre.

-Sajnálom.-ült le mellém Liam én meg a fejem a vállára hajtottam.

Lassan már a napfelkeltét néztük. Volt, hogy sírtam, volt, hogy csak magamban zokogtam. Liam ott volt mellettem, ami nagyon jól esett. De hülyeség lett volna nem vele törődnöm.

-Most már menj haza.-álltam fel.

-Megleszel?-vonta fel a szemöldökét, majd elmosolyodott.

-Meg.-bólintottam, majd miután gyors meg ölelt elengedtem és vissza mentem Jake-hoz.

Mikor be értem oda mentem hozzá és megfogtam kezét. Lassan le ültem mellé, majd fejemet a kezére hajtottam.

Mikor épp megszólalni készültem Jake keze megmozdult.

Fel kaptam a tekintetem rám nézett. Alig, hogy fel néztem, egy mondat hagyta el a torkát. Mikor meghallottam, alig hittem el mindent. Az élet legnagyobb pofonját éreztem.

Egyfolytában Jake mondata járt a fejemben.
"-Holly, kérlek ... "