●11●

Ez az egész nap...Van olyan, hogy életem második legrosszabb napja? Hát most már van. Talán az a nap egy elég nagy meglepetést tartogatott számomra, bár jobban örültem volna egy csokis shake-nak, mint, hogy őt lássam. Szóval ez a nap nem úgy kezdődött mint a többi, és ezt most nagyon is bántam.


Jake...eltűntél mint minden más is. Most kivel beszélhetek? Mikor elmentél, magaddal vittél mindent...de a te hiányod ott van mindenhol, bárhova nézek, mintha... egy hatalmas lukat ütöttek volna a mellkasomba. De valahogy mégis örülök, a fájdalom az egyetlen emlék, hogy valóságos voltál...hogy itt voltál nekem.

A mozdony elindult, amire te is felszálltál, ám késő volt már a leszálláshoz. El vitt egy távoli ismeretlen helyre, és már soha nem tudom meg hova. A vonat kattogása zúgott a fejemben, és mintha hallanám keserves zokogásod.

2012.június.8.

2 napja volt a temetésed ... szem nem maradt szárazon. Érzem jelenléted, és, hogy itt vagy.

Liam mikor csak tudott itt volt velem. És a legtöbbször a srácok is hívtak valahova, kicsit jobb fényre deríteni, de nem voltam hajlandó a hotelszobámat elhagyni.

-Holly, kérlek menjünk valamerre.-dobált Harry egy teniszlabdát fekve a kanapén.
A szemem sarkából lopva pillantottam felé, majd mosolyra húzta a száját. Sőt, ez inkább volt grimasz...most vagy megnevettetni próbált vagy Harry eleve idióta.

Én inkább a másodikra voksolok.

Felálltam majd oda mentem a csaphoz, hogy engedjek a poharamba hideg vizet.

-Most nincs hozzá hangulatom.-vontam meg a vállam, majd Harry-nek is vittem egy pohár üdítőt.

-Oké. Holly Perens te most elmész elkészülni, mert este vacsorázni megyünk.-tette le a poharat az asztalra, miközben az üdítő fele az asztalon találta helyét.

Harry oda jött elém, majd kezét a mögöttem lévő pultra emelte. Olyan közel volt már hozzám, hogy leheletét szinte a nyakamon éreztem.

Hirtelen elmosolyodott, majd a törlő után nyúlt, és eltávolodott tőlem.

Megmakacsolva magam oda mentem a szekrényemhez és kiválasztottam egy ruhát.

Egy farmernadrágra, egy fehér pólóra és hozzá egy női sötétkék blézerre esett a választásom, aminek az ujját felhajtottam.

Mikor ki mentem a fürdőszobából Harry a telefonján twitterezett.

-Mehetünk?-vontam fel a szemöldököm. Végül elrakta a telefonját, és elindultunk.

Robinnak oda köszöntem még gyorsan és váltottunk pár szót.
Rengeteggel tartozok neki, hisz ő segített, mikor semmim se volt. Őszintén? Most sincs több dolog, amit magamévá tudhatok, de kezdetnek nekem ez is megteszi.

Egy csendes, viszonylag híres étterembe érkezhettünk, mert tele volt pénzes emberekkel. Nem, nem tudtam, hogy ez igaz-e, de gyanítottam a kinézetükről.

Harry egy kinti asztalhoz vezetett, majd lassan rendeltünk is.

-Minden oké?-mosolyodott el Harry, majd a kezemre emelte a kezét, amit az asztal közepén pihentettem.

-Persze.-pillantottam fel, majd újra az étlapot kezdtem kémlelni.

-Khm.-köhintett Harry, amivel a tekintetemet rá emeltem.-tudom, hogy elmesélted már egyszer, és ha nem szeretnéd komolyan nem kell többször, de ... elmesélnéd még egyszer, hogy miért jöttél Londonba? Mert mikor először mondtad...-csuklott el a hangja én meg közbeszóltam.

-Persze.-bíztam Harry-ben, és igazábol, fogalmam sincs, hogy miért. Értetlen, de így igaz. Talán azért bíztam benne, mert végig mellettem volt, mikor Jake elhagyott.

Nagy levegőt vettem, mire Harry megszorította a kezemet, és mesélésbe kezdtem. Tulajdonképpen ugyan azt elmondtam, amit első vagy második nap tálaltam ki zavarottságomban.

....
Mikor végeztem, addigra megérkezett a vacsoránk is. A pincér hátrapillantott, majd bocsánat kérően elsietett.
-Ez igazán szép történet volt.-mondta egy női hang mögülem és a kezét a vállamra tette.

A hang ismerősen csengett a fülemben. Mikor hátrapillantottam, hogy arcot is tudjak azonosítani a hanggal, szinte meg állt bennem a vér is. Éreztem, hogy a szívem kihagy pár dobbanást, és rémülten néztem a mögöttem álló személyre.

Lehetetlen volt amit láttam...